- Első fejezet -
Az Őrzők útja
Thomlin nyűgösen kérdezi Sam-et:
- Te tudod, hogy mégis mi az ördögnek ezen az elátkozott erdőn át jövünk és nem azon az úton, ami elkerüli?
- Gondolom, mert ez rövidebb, de, ha az Őrzők rajtunk ütnek, majd fájhat a fejünk. Bár az enyém már most is fáj. – Nyöszörög Sam.
- Napok óta menetelünk, az eget sem látni ebben a rengetegben. Nem értem… Godwin nagyúr, hogy akar így Legford ellen bármit is tenni?
Bár Cassian tisztában van a részletekkel, mégsem nyugodtabb, mint a két apród. Sőt, őt éppen a részletek aggasztják.
- Honnan tudjuk, hogy az Őrzőkzől megbízható információt kapunk? Ha akárcsak legkisebb dologban is félrevezetnek, akkor mind ott veszünk!
- Ők igazából nem közülük valók. Fizetett zsoldosok, csak rájuk adtuk a zöld ruhát. Ha észre is veszik őket, azokra az erdei nyomorultakra terelődik a figyelmük és maximum arra gyanakodnak majd, hogy lopni akartak. Ez a két útonálló csak a pénzhez hű. Mivel mi fizetünk nekik, nincs érdekükben badarságot állítani. Ha mégis, a fejükkel fizetnek.
- Legyen igazad nagyuram.
Edmund Obelyn, egy egyszerű kovács, akinek elege lett a várak és falvak nyüzsgéséből, ezért feleségével Edmével kiköltözött a Brickenwood erdő mélyére. A vadon ellátja őket minden szükségessel, a mestersége pedig jól jött, mikor az Őrzőkkel kellett jó kapcsolatot kialakítaniuk. Ő csinálja nekik a fegyvereket – például nyílhegyeket – Edmé pedig bőrből készít különféle tárgyakat. Néha persze az arra tévedő lovagok, nemesek is igényt tartanak a kalapácsára, épp úgy, mint a nemsokára megérkező Godwin nagyúr és Sir Cassian.
- Adj’ Isten kovács! Élezd meg a fegyvereinket, javítsd ki hibáikat és adj valami élelmet is a további útra!
- Jóféle ezüst és aranypénzért nagyon szívesen, jóuram! – felelt a bajsza alatt mosolyogva a mester.
Godwin szívta a fogát, de tudta, hogyha most rosszul bánik ezzel az emberrel, arról az erdei nép is tudni fog és ennek a rengetegnek a kellős közepén senki nem akar összetűzésbe keveredni velük. Fájdalmas elismerni ezt egy hadvezérnek, de ezen a terepen semmi esélyük ellenük. Így hát morogva odavetett egy kis bőrtarisznyát a kovácsnak.
Edmund belenézett, a temérdek ezüstöt látva elégedetten hümmögött, elkérte a fegyvereket és szólt a feleségének, hogy töltsön meg egy ládát minden jóval. Egy kisebb hordó sörről pedig ő maga gondoskodott, elvégre józanul csatába menni teljes esztelenség!
Miután minden készen állt, felpakolták a ládákat, Cassian odacsapott az ostorral, mire a szekér nyikorogva, recsegve megindult vissza a táborhoz, ahonnan másnap folytatják útjukat Legford felé.
Mikor a lovagok elég messze értek, Edmé aggódva fordult férjéhez:
- The Edmund, mit keres erre két raeven lovag?
- Nem tudom Drágám, de nem tetszik ez nekem. Úgy érzem veszélyben a béke.
