- Negyedik fejezet -
"Üdvözöllek Legfordban, Sir!"
– Rickon vigyázz! – ordította Sir Bernar majd lesújtott bárdjával. Bernar csekély suhintása nyomán a Blackraeven katona íves röppályán zuhant hátra.
Eközben Sir Tristan emberére lelt egy tapasztalt holló címeres lovag személyében. Szikrákat hánytak a súlyos kardok, amint roppant erővel hárították az ellenfél vágásait. Tristan kissé nehezen látta ellenfelét a szemébe csorgó vértől, amit egy kisebb homlokvágás okozott. Letörölte és már rugaszkodott is neki a következő támadásnak, mely jókora ütést mért a másik lovag mellvértjére. Amaz megtántorodott, de nem adta fel. Kétségtelenül keményfából faragták, nyomban Sir Tristan-re rontott. Az oroszlános lovag épphogy el tudott hajolni a halálos szúrás elől, ami a fejét célozta. Azonnal blokkolta ellenfele következő támadását és egész testével felöklelte, amitől a raeven lovag a földre zuhant. Ekkora már a főtéren lévő többi legfordi katona is odaért, akik azonnal rávetették magukat a földre került ellenségre, majd gúzsba kötötték őket.
— Csak ennyit tudsz, te nyomorult? Nem vagy te oroszlán csak egy gyáva kutya! Nagy dicsőség így győzni, hogy hatan ugranak rám!
Tristan azonban rá se hederített tajtékzó ellenfelére, valami nyugtalanította.
— Ezek csak ketten vannak, öt emberről szólt a híradás, hol a másik három? Vegyétek le a sisakjukat!
Hamarosan előbukkant Sam és Sir Cassian arca. Előbbi még mindig ájultan lógatta a fejét.
— Az egyiket felismerem, Sir Cassian a raevenek egyik legjobb embere, de a másikról fogalmam sincs, hogy kicsoda, szerintem még csak apród. Viszont, ami az igazi gond, hogy Godwint sehol nem látom! Egy lovag és egy csoffadt apród miatt voltunk itt készültségben? Mi ez, valami vicc?
A legfordiak értetlenül álltak a dolog előtt. Elfogták a behatoló ellenséget, de Godwin Nagyúr mégis kicsúszni látszik a kezeik közül.
— Azonnal értesítsétek a csapatokat a környéken, biztos, hogy Godwin még a közelben van! – adta ki a parancsot Tristan, azzal ő maga is lóra pattant és kiviharzott a várból.
Hogy megértsük, mi is történt itt pontosan, ahhoz ugorjunk kicsit vissza az időben, amikor is egy nappal korábban a királynő összehívta a parancsnokait tanácskozni.
***
Heves vita alakult ki a parancsnokok között, hogy mi lenne a helyes megoldás a közelgő támadásra. Többen azt javasolták, hogy azonnal erősítsék meg a védelmet és induljon őrjárat a Brickenwood erdő környékére. Ezzel a királynő is egyetértett, már adta volna ki a parancsot, mikor Sir Tristan szót kért. Ő a vár őrségének parancsnoka és méltán híres a csatamezőn elért sikereiről.
— Nem értek egyet. Ha most katonai felvonulást rendezünk az Godwinnak is fel fog tűnni. Nem ostoba, pontosan tudni fogja, hogy várjuk őket és azonnal visszafordul. Csak azért bízik ebben az őrült tervben, mert azt hiszi lesből támadhat. Valóban veszélyes lenne, ha Peregrin nem figyelmeztet. Abban az esetben, ha Godwin visszafordul, ki fog eszelni egy másik trükköt, amiről már talán nem szerzünk tudomást és akkor nyeregbe kerül.
— Mit javasolsz hát, Sir Tristan? – kérdezte Madelyn.
— Engedjük be őket!
Nagy háborgás és zúgolódás támadt a többi parancsnok között. „Normális ez?” kérdezgették. Egy idősebb lovag nem is bírta türtőztetni magát:
— Ez nevetséges, kockára tennéd a királynő életét? Ez árulás!
— Nyugodj meg, Sir Randall! Biztosra veszem, hogy Tristan terve itt még nem ért véget. Folytasd! – csitította a kedélyeket a királynő.
— Köszönöm. Természetesen a királynő őrségét megkettőzzük vagy négyszerezzük, amennyi szükséges. Viszont a vár körüli és a rengeteg menti őrjáratokon nem változtatunk, ne tűnjön fel nekik semmi változás. A főteret pedig megtöltjük falubelieknek öltözött katonákkal. Mikor felbukkannak, lecsapunk! Godwin és lovagjai veszélyes ellenfelek, de a vár falai között, túlerővel szemben esélyük sem lesz. Miután elkaptuk Godwint, már a jövőbeni támadásoktól sem kell tartanunk.
— Értem amit mondasz, Sir Tristan, de akkor is kockázatosnak tartom. Mi van, ha hibás az információnk, mi van, ha nem is csak öten vannak? Az ellenséget beengedni a falaink mögé… Veszélyes. – Sir Colin érvelését hallva sokan bólogattak.
— Vállalom a kockázatot! – hallatszott Madelyn határozott válasza - Viszont a várban fokozzuk az őrséget és álruhás katonák menjenek ki a a vidékre! Ehhez ragaszkodom! Vessünk véget ennek egyszer, s mindenkorra!
Feszült csend ült a teremre. Rosszallóan néztek Tristan-ra, de a királynő döntött.
***
A pirakadat első fényei világították meg Legford várának fennsíkját. Tökéletes nyugalom uralkodott a tájon, a csendet csupán a madarak hajnali éneke törte meg néha. A hűvös, nyirkos időben érkezett meg Godwin nagyúr csapata Legford alá.
A szekeret a rengetegben hagyták, túl nagy feltűnést jelentene. Szótlanul figyelték a tájat a bokrok és fák takarásából. Érezhető feszültség volt a levegőben, bár nem mondták, mindenkiben felmerült a jogos kérdés: „Biztos jó ötlet ez?”.
— Egy valami nem tetszik. Túl könnyen feljutottunk a fennsíkra. – suttogta Cassian.
— Igen, ezen én is gondolkodtam. Kicsit változtatunk a terven. Két ember előremegy ellenőrizni az állítólagos rejtett bejáratot! Cassian! Sam! Tiétek a feladat!
— Igen nagyuram! – felelt magabiztosan a lovag.
Sam még próbálta feldolgozni, hogy a saját nevét hallotta, aztán kibökte ő is:
— Igen nagyuram! – félt.
— Ne feledjétek, semmi hősködés, semmi magánakció, egy tőrt se kelljen elővenni! Csak felderítitek meddig lehet haladni gond nélkül és visszajöttök. Világos?
Bólintottak. Thomlin látta hogy Sam sápadtan szedi össze a holmiját, biztatólag meglapogatta a hátát, aggódott a társáért. A két holló címeres nagy levegőt vett, majd osonva eltűntek a fák között.
Vészjóslóan tornyosultak föléjük Legford falai. Lassan, megfontoltan haladtak, kúsztak előre. Egyszer csak Sam megszólalt:
— Jó nagy kőhalom, mi? Hehe.. – suttogta, miközben vigyort erőltetett a képére. Közben ő is érezte, hogy ennek a megállapításnak semmi értelme, de legalább nem is vicces.
Cassian forgatta a szemét, de érezte, hogy az apród mennyire ideges, ezért egy szintén nem túl őszinte mosollyal nyugtázta Sam nagyszerű észrevételét. Még jó fél óráig csúsztak-másztak a harmattól nedves földön, mikor Cassian intett, hogy „Megállj!”
—Itt vagyunk!
—Hol?
— Hát, a térkép szerint itt kell lennie a bejáratnak.
—De itt csak sziklák vannak.
— Lángész vagy Samy fiú, szerinted egy hagyományos ajtót kell keresnünk, amire az van írva, hogy: „Erre gyere, ha el akarod rabolni a királynőt”? Nyilván az egyik szikla lesz az, amit el kell mozdítani. Azt viszont elképzelni nem tudom, hogy miként.
Sam megpróbált közelebb lépni a sziklafalhoz, de megcsúszott a sárban és telibe fejelte azt. Cassian már nem is mondott semmit, csak az égre tekintett, aztán tenyerébe temette az arcát.
— Te Cassian gyere csak ide!
—Mi van? Vérzik?
— Nem! Vagyis de, de nem ez a lényeg. Nagyon fura érzés volt amikor nekiestem, mintha rezgett volna. Nézd csak, a csizmám orra befér alá.
— Ez lesz az! Szép volt Samy fiú!
Körbe tapogatták a szikla alját, míg találtak egy peremet. Nekiveselkedtek az emelésnek és hihetetlen, de a kő megmozdult. Legszívesebben ordítottak volna az erőlködéstől, de az nem segítette volna a besurranást, így csak összeszorított fogakkal szuszogtak és szitkozódtak. Sikerült annyira elmozdítaniuk, hogy a résen már kényelemes kúszásban befértek.
A barlangba érve meggyújtották a fáklyát, amit magukkal hoztak. Egy teljesen berendezett zugban találták magukat, a falon az Őrzők címerével. Szóval ez mégis az ő művük. Visszanéztek a bejáratra és máris érthető volt, miért volt esélyük megmozdítani a követ. Az egész ki volt faragva belülről. A tömör sziklából mindössze egy néhány centiméter vastag héj maradt, amihez egy acéllapokból álló rugós szerkezet csatlakozott. Az emberi erő mellé még annyi segítséget ad, hogy a "sziklahéj" elmozduljon. Hajdanán biztos még jobban el lehetett fordítani, de oly sok év után csoda, hogy ennyire kinyílt. Egy lépcső indult felfelé a barlangból.
— Biztos az vezet fel a várba! – mondta Sam.
Elindultak felfelé, egészen egy csapóajtóig. Cassian már nyitotta volna ki, de Sam visszahúzta.
— Bocsáss meg Sir, de Godwin nagyúr azt mondta ne kockáztassunk semmit! Szerintem ez az a pont, ahol vissza kellene fordulnunk. Megtaláltuk a ki- és bejáratot is. Innentől már veszélyes.
—Honnan tudjuk meddig jutottunk, ha nem nézzük meg. Az is lehet, hogy egy másik barlang rész van mögötte.
Cassian résnyire felnyitotta a fedelet. Rögtön egyértelmű volt, hogy ez a szabadba nyílik, hogy pontosan hova, az viszont nem. Még feljebb kúszott. Ekkora már világossá vált, hogy a vár főterén vannak. Mászott volna vissza a létrán, mikor hirtelen a csapóajtó kivágódott és erős kezek kirángatták a felszínre.
Sir Tristan állt előtte és gúnyosan köszöntötte:
— Üdvözöllek Legfordban Sir!
Cassian a kardjához kapott.
